Drágulás jöhet a kötelező és a casco biztosítási piacon

Ellenőrizze biztosai díját évente!Míg a koronavírus járvány csúcsán nagymértékben csökkent a közúti közlekedési balesetek száma a korlátozó intézkedések miatt, addig idén emelkedőben a balesetszám és a kárinfláció is, ami magával hozza a biztosítási díjak emelkedését is.

Hiába csökkent látványosan a közlekedési balesetek száma a koronavírus miatt szerényebb forgalmú hazai úthálózaton 2020-ban (és még 2021-ben is messze az évtizedes átlag alatt volt), a biztosítók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításból (kgfb) származó díjbevétele 255 milliárd forintra nőtt az elmúlt évben – derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) minap kiadott jelentéséből, ami 3,3 százalékos növekedés.

A világjárvány előtti utolsó békeévnek tekinthető 2019-ben 164 ezer darab kgfb-szempontból releváns balesetet rögzített az MNB, ezzel szemben 2020-ban 120 ezret, 2021-ben pedig 139 ezret.

„A közúti forgalom csökkenése pozitív hatással volt a kárgyakoriságra, de az összes kárkifizetés nem egyenesen arányosan csökkent a kárgyakorisággal, a kárinfláció már 2019 második félévétől jelentős mértékben érezhető volt az áltagkárokban” – nyilatkozott az egyik biztosító vezetője.

 

Így fog alakulni a biztosítási díjak összege

A hazai személyautó-állomány átlagosan immár 14 évnél is öregebb. A kötelező biztosítás díjában közismerten jelentős különbségek vannak a tulajdonosok életkorától, közlekedési múltjától és természetesen a lakhelyétől függően.

2021-ben a használt gépjárművek hirdetési ára 43%-kal emelkedett, és az új személyautók is átlagosan 10-20 százalékkal drágultak tavaly, párhuzamosan az alkatrészárakkal, így egészen magas az egy-egy sérült gépjárműre átlagosan kifizetett kárösszeg. Tavaly ez 750 ezer forint volt az MNB szerint, ami már 2021-ben is 9,9 százalékos növekedés, ebből a személyautók átlagkára 662 ezer forint volt 6,9 százalékos emelkedést követően.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb statisztikái 10,2 százalékos emelkedést mutatnak az év első felében a múlt esztendő hasonló időszakához képest a személysérüléses balesetek számában. A kárgyakoriság és a kárinfláció együttes növekedése a díjak emelkedéséhez vezet.

 

Újat kötne vagy váltana? Hasonlítsa össze a hazai biztosítók KGFB és casco ajánlatait online és kösse meg az önnek legkedvezőbbet: Eurorisk biztosítási kalkulátor



Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.12.22
PoweredBy: SK Trend Kft